Informatika gyűjtemény

Egy szinttel feljebb Konténerek

2004050607080910

NézetNyomtat

Konténerek

ACM, 2007, Észak-nyugat
Egy kikötőben parkolót építünk, ahol konténereket lehet elhelyezni majd. A konténerek 40 méter x 8 méter méretűek, ha többet helyezünk el egymás mellé (az ábra szerint), akkor vízszintesen 4 métert, függőlegesen 2 métert kell közöttük és a parkoló határa között szabadon hagyni. Egymásra is lehet tenni konténereket, de legfeljebb 5-öt. Minden konténer azonos irányban állhat, mert a daruval így lehet majd mozgatni őket.
Mivel a parkolót le kell betonozni, szeretnénk meghatározni a legkisebb területű parkolót, amiben adott számú konténer elfér.

Feladat

Írj programot, ami a konténerek számának ismeretében kiszámítja a minimális területű parkoló méreteit (szélesség, hosszúság, terület)!

Bemenet

A bemenet első sora a tesztesetek számát adja meg, majd minden sorban egy szám, az adott tesztesetben elhelyezendő konténerek $n$ száma olvasható ($n<10^{12}$).

Kimenet

A kimenet minden sora egy teszteset megoldását adja meg, "szélesség X magasság = terület" alakban. A szélesség nem kisebb a magasságnál.

Példa

kontener.bekontener.ki
6
1
15
22
29
36
43
48 X 12 = 576
48 X 32 = 1536
52 X 48 = 2496
92 X 32 = 2944
92 X 42 = 3864
136 X 32 = 4352

Tesztadatok