Informatika gyűjtemény

NézetNyomtat

tortenet.txt (Vissza)
Az alábbi letöltési lehetőségek közül választhatsz: (segítség)
Karakterkódolás:
Sortörés:
Típus: text/plain
Tartalmaz szöveget
Karakterkódolás: utf-8
Méret: 5 KB
Egy francia feltaláló, Nicéphore Niépce litográfiák készítése közben jutott el a fényképezéshez. A rajzokat akkoriban kézzel másolták át a litográfiás kőre. Niépce azonban nem tudott rajzolni. Szorultságában kidolgozott egy módszert: a képeket fénnyel másolta át. A metszetet olajjal kente be, hogy átlátszó legyen, ezután fényérzékeny oldattal bevont lemezre helyezte, és az egészet a napra tette. A metszet világos részei alatt néhány óra múlva megkeményedett az oldat, a sötét részek alatt azonban továbbra is lágy maradt. Niépce a lágy oldatot lemosta, és a lemezen megjelent a metszet tartós, pontos másolata. 1826/27-ben egy ónlemezes camera obscurával elkészítette az első természetfotót: házának egyik felső ablakából lefényképezte az udvart. Közben a nap keletről nyugatra haladt, ezért a kép olyan, mintha a ház mindkét oldalán sütne a nap. Niépce heliografikus (napsugaras) eljárásának végső célja a nyomtatás volt, de felvételeit alulexponálta, ezért nem tudott belőlük nyomólemezt készíteni. Louis Jacques Mandé Daguerre díszlettervezőként dolgozott. 1822 és 1839 között a párizsi Diorama társtulajdonosa volt; ebben a teremben híres helyek és történelmi események hatalmas festményeit állították ki. A képeket átlátszó papírra vagy muszlinra festették, és gondosan megválogatott fényeffektusokkal életszerű jeleneteket komponáltak a díszletből. Az első vázlatokat Daguerre is camera obscurával készítette. A camera obscura képeit fény segítségével szerette volna rögzíteni, de kísérletei kudarcot vallottak. Amikor tudomást szerzett Niépce munkájáról, írt a feltalálónak. 1829 decemberében társultak Niépce heliografikus módszerének továbbfejlesztésére. Ettől kezdve Daguerre Niépce anyagaival -ezüstözött rézlemezekkel és jóddal- dolgozott, de csak 1835-ben, Niépce halála után ért el eredményt. Véletlenül fedezte fel, hogy a jódozott ezüstön látens kép keletkezik, és ezt higanygőzzel lehet "előhívni", láthatóvá tenni, mert a higanygőz az exponált részekre telepszik. Az expozíciós idő nyolc óráról 30 percre csökkent. A kép azonban nem volt tartós. Ha fényt kapott, az exponálatlan ezüstös részek elsötétedtek. 1837-re Daguerre a rögzítés módját is megtalálta: konyhasóval oldotta le az exponálatlan ezüst-jodidot. Ugyanebben az évben ezüstözött rézlemezre lefényképezte a műtermét. A fotó hűsége és részletgazdagsága miatt is érdekes. Niépce-szel kötött szerződése ellenére a módosított eljárást Daguerre önmagáról nevezte el dag(u)errotípiának. 1839-ben Daguerre és Niépce fia a dagerrotípia és a heliográfia kizárólagos jogát életjáradék fejében eladta a francia kormánynak. William Henry Fox Talbot aki a Cambridge-i Egyetemen szerzett tudományos ismereteket, mit sem tudott Wedgwood és a francia feltalálók munkájáról. 1833-ban Itáliában töltötte a szabadságát, amikor eszébe ötlött, hogy a camera obscura képét kémiai eljárással kellene megörökíteni. 1835-re ki is dolgozta a módszert: a papírt úgy tette fényérzékennyé, hogy felváltva áztatta konyhasó (nátrium-klorid) és ezüst-nitrát oldatába. A papír rostjaiban ezüst-klorid keletkezett. Fény hatására az ezüst-kloridból finom eloszlású ezüst vált ki, s ez sötét foltokban jelent meg a papíron. A negatívról elvben akármennyi pozitívot is készíthettek úgy, hogy a fényérzékeny papírt rátették a negatívra, és megvilágították. Talbot rögzítési módszere azonban nem volt megfelelő, ezért 1839-ben Sir John F. W. Herschel azt javasolta, hogy a negatívokat nátrium-hiposzulfittal (mai nevén nátrium-tioszulfáttal) rögzítsék, és másolás előtt viasszal is kezeljék, hogy a papír szemcsésségét csökkentsék. Angliába 1839 januárjára érkezett el a Daguerre-eljárás híre. Talbot azonnal publikálta, és részletesen el is magyarázta a Royal Society tagjainak, hogyan készít "fényszülte rajzokat". Talbot 1840-ben felfedezte, hogy a galluszsav alkalmas a látens kép előhívására. Egy 6,5x8,5 hüvelykes (kb. 16x21 cm-es) negatív elkészítéséhez mindössze egy perc expozíciós időre volt szükség. A papírképek ezentúl felvették a versenyt a dagerrotípiákkal. 1851-ben Frederick Scott Archer kidolgozta a nedves üveglemezes (kollódiumos) eljárást, amellyel végre másodperces expozíciós időkkel dolgozhattak az eddigi több perc helyett. 1871-ben Richard Leach Maddox felfedezi a száraz lemezes eljárást, melyet 1878-ban Charles Harper Bennett tökéletesít egy véletlen felfedezés során. Bennett kandallója mellett felejtett fotólemezeinek érzékenysége a hő hatására a hatvanszorosára nőtt. Így végre elérkezett az egy másodperc alatti expozíciók kora, vagyis megkezdődhetett a riport felvételek készítése. A kézi fényképezőgépek közül a Kodak, George Eastman találmánya lett a legnépszerűbb. Üveglemez helyett egy tekercs negatív filmet tettek bele, amelyre 100, kb. 6 cm átmérőjű, kör alakú kép fért el. Az utolsó negatív exponálása után az egész gépet visszaküldték az Eastman-gyárakba, ahol a tekercseket előhívták, és a papírképeket is elkészítették. Oscar Barnack több mint tíz éves fejlesztő munkáját követően 1925-ben a wetzlari Leitz gyár piacra dobja a Leica nevű fényképezőgépet a hozzá tervezett 24 x 36 mm-es képméretű 36 felvétel elkészítésére alkalmas negatívval.
(Vissza)